NYC, USA (2009. március 21-27.)

Kinek business, kinek kirándulás. Így indult ez az élmény. Petit előadni hívták New York-ba egy nemzetközi pénzügyi konferenciára, és megkérdezte, hogy nincs-e kedvem vele menni. Így indultunk neki az első tengeren túli utazásunknak. Brüsszel Nationalról indult a gépünk, a Continental.

Már a chekkolásnál mindenkit háromszor leellenőriztek. A belga tb kártyánkat merő véletlenségből vittük magunkkal, de szerencsénk volt, mert nem tudtuk volna különben a magyar útlevelünkkel igazolni, hogy Belgiumban élünk. Szerencsére az új vízumrendszer egyszerű, így legalább én megúsztam a többnapos követségi tortúrát, és bár izgultunk, hogy vajon elfogadják-e a netes vízumot, de minden simán ment. Az biztos, hogy rengeteg ellenőrzésen kellett átjutnunk, mire beszállhattunk a repülőbe. Az amcsi gépeknek fenntartott kapuk a reptéren külön biztonsági cellába vannak zárva. Már ez elég ijesztő volt, de előzetes várakozásainkkal ellentétben az USA-ba való belépés annál könnyebben ment. A nyolc órás út is kellemesen telt. Senki ne gondolja, hogy ha Brüsszel-Budapest két órája olyan fárasztó, akkor a nyolc még rosszabb. Nem így van. Hamar elmegy a nyolc óra, és a gép viszonylag kényelmes. A leszállás után vártuk, hogy találkozunk azzal a híres nevezetes Morzsi kutyával, akinek angol nevét nem tudjuk, és aki végigszaglássza az utasok poggyászait, de nem volt hozzá szerencsénk. A reptéren mindenki mosolyogva fogadott bennünket, kedvesen, barátságosan. Hamar megtaláltuk a reptéren belül ingázó sofőr nélküli vonatot is, ami elszállítmányozott bennünket a vasútállomásra. Gépünk ugyanis New Ark reptérre érkezett, és onnan még egy fél órás vonatút vezetett minket Manhattanba, ahol a Hilton Time Square 38. emeletének egyik, a Broadwayre néző szobája várt bennünket, hatalmas kényelmes ágyikóval és egy incsi-fincsi habos káddal. Amikor leszálltunk a vonatról a New York Penn Station-nél, és megvettük az aluljáróban az átverhető turistáknak szóló 8 dolláros térképünket, majd kijöttünk a felszínre, a gigantikus házak árnyékában elkapott minket a hömpölygő emberáradat. A belgás nyugdíjas lassúságunkat még nagy sietségünkben sem sikerült félretenni, és kellett két-három nap, mire áttvettük azt az életritmust, amit ez a gigantikus város diktál.

Szállodánk felé vezető úton számos helyet láttunk, ahol éhségünket csillapítani lehetett. Persze, az európai jellegű kajcikról még az előtt lemondtunk, hogy eszünkbe jutott volna, csakhát mégsem egy McDonald's-szal akartuk kezdeni. Amikor lepakoltunk a szállodában visszaindultunk, hogy megkeressük azt a leveses helyet, de rájöttünk, hogy ez így esélytelen. Ahhoz meg kellett volna jegyezni, hogy hányadik utcában volt. Ezt akkor még nem tudtuk. Így hosszas járkálás után maradt a Meki. A hamburgerük kétszer akkora, mint az otthoni, és még nekem is ízlett, pedig nem szeretem azt a hamburger húsnak nevezett valamit. Kitaláltuk, hogy a várost a hop-on-hop-off busszal fogjuk bejárni. Mivel a skacok lelkesen ajánlgatták, hogy most akció van - de csak az évnek csak ebben a 352 napjában - az ember - legalább is én - simán bevette, hogy tényleg akciós a jegy. Kellett egy nap mire hozzászoktam, hogy itt tényleg úgy vernek át, ahogy hagyod magad! És elképesztően jól csinálják, mert átvernek, és még jó is érzed magad, hogy milyen jó businesst csináltál! Ettől már nagyon elszoktunk Belgiumban.

Mindegy. A busz megérte. 50 dollárért három napig mehettünk ide-oda. Először megcsináltuk a downtown-loop-ot. Ez végigvitt bennünket az összes manhattani látványosságon. Láttuk az Empire State Buildinget (ami jelenleg NYC legmagasabb épülete és külön irányítószáma van), a Macy áruházat, a Laposvasaló épületet, a Rockefeller központot és természetesen a Time Square minden apróságát. Ez utóbbit teljesen bejártuk, hiszen a közepén laktunk. Az elnevezést kicsit nehezen tettük magunkévá, mert a Time Square, ami az egykori újság szerkesztőségéről kapta a nevét, már kicsit átalakult. A szerkesztőség épülete megmaradt ugyan, de a tér eltűnt. Jelenleg közel 10 utca van benne, csupa-csupa gigantikus épületekkel. Az ilyen félrevezető nevekből nagyon sok van New Yorkban. Tipikus a Madison Square Garden, ami nem is square és nem is garden. Egy kerek épület van ott, ami helyszíne a nagy MBA meccseknek.

Azért persze a China town az tényleg az amit az ember vár tőle. A kínai város. Minden ki van írva kínaiul, mindenhol kínai emberkék szaladgálnak, vagy próbálják az odavándorló túristáknak eladni az "eredeti adidas pólót" 5 darabot 10 dollárért. Kínai lampinok lógnak az üzletek falán és minden második ház kínai étterem. A China town után, még mielőtt a kikőtőbe érkeznénk megnéztük a Wall Street-et. A tőzsdék, pénzügyi vállalkozások utcája. A tőzsde bikája nem adja meg magát. Közel van ide a WTC két tornyának helye, ahol most az új, még nagyobb WTC épül és jelenleg egyelőre egy még nagyobb lyuk van a helyén. Van ott nem messze egy aprócska templomocska, pontosan az AMEX-szel szemben. A sok felhőkarcoló árnyékában, valahol közöttük. Azt hallotuk, hogy amikor az ikertornyok összedőltek, a környék összes ablaka berobbant, minden épületen. Egyedül ez a kis templomocska úszta meg sérülés nélkül. A Wall streetről egy laza séta vitt a vízitaxihoz. Ez mutatta meg nekünk Ellis Island egykori bevándorlási hivatalát és a Szabadság szobrot. Miss Lady Liberty a franciák ajéndéka volt az USA-nak. Dobozokban, darabokban érkezett az Új Világba, és mivel nem volt rá pénz, hogy összerakják, még öt évig csücsült a dobozokban. Aztán valamelyik korabeli újségtulajdondos megígérte az embereknek, hogy aki akár egy centet is ad hozzá, annak neve megjelenik az újságban. Kinyíltak a pénztárcák és öt hónap múlva már a helyán állt Miss Lady Liberty, aki majdnem San Fransiscoban kötött ki. Lady Liberty koronájába 2001 óta senkit nem engednek fel. Nem mintha a vizi taxi kitett volna bennünket a szigetén, ők csak körbe sétahajóztak. A szabadságszobor bár jóval nagyobb a brüsszeli pisilő kisfiúnál, legalább akkora csalódással jár, mint a 50 cm-es belga látványosság. Valószínűleg azért, mert a manhattani gigantizmus után az ember többet vár attól a szobortól, akit az amerikaiak díszpolgárként olyan átszellemülten emlegetnek. Visszafelé hajókázva láttuk a kompkikötőket is. Kettő állt egymás mellett. Az egyiket 1903-ban, a másikat 2003-ban építették. Staten Islandra mentek onnan a kompok. Az New York egyetlen olyan része (=branch) az ötből, amit nem köt össze a metrovonal, éppen ezért a komp is ingyenes.

Visszaérkeztünk a kikőtőbe. A South Street Seaportról indult a buszunk Brooklynba. Itt nem szálltunk ki. Az egykori tengerészszórakozóhelyek és szegényebb negyedek helyszíne. Nem a Brooklyn hídon mentünk át, hanem a mellete lévő Manhattan hídon. Kicsit rámjött a félhetnék, amikor felfedeztem, hogy a híd második emeletén ülök az emeletes busz nyitott tetejében, és semmilyen korlát nem választ el attól, hogy ha meginog a busz, az ne a keleti folyóban kössön ki néhány tízemeletnyi zuhanás után.

Brooklyn hangulata megmaradt az ötvenes évek musicaljeiből, csak kicsit megkopott a fénye. Kinézetre legalább is azóta még egy szöget sem cseréltek egyik házon sem! Számunkra rendkívül érdekes volt, hogy az emberek még mindig ezekben a jellegzetes külső tűzlépcsős apartmanházakban laknak. A sikátorok hangulata teljesen átjárt. Ez itt a nagy amerikai rideg valóság! És tényleg! Belecsöppentünk abba a világba, amit az ember csak a CSI vagy egyéb amerikai sorozatokból ismert - eddig. Brooklynban láttunk egy nagyon jó pofa parkolási megoldást: liftes parkoló. A levegőben álltak az autók. Az ugyan felmerült bennünk, hogy mi van akkor, ha a tulaj, akinek a kocsija a legtetején van, el akar menni, de tény, hogy helytakarékos. Egyébként pedig egy autót sem láttunk ami nincs összetörve, vagy megnyomva. Kevés a hely, sok a kocsi. Az utcákat egyébként néha elözönli a sárgaság: rengeteg taxi. És a gigantikus város gigantikus forgalma ellenére, közel sincs oylan nagy zaj. A körút vége visszavitt a Time Square-re. New York City rendőrei teljes erőbedobással tartják magukat az utcákon. Hidegben, melegben, fagyban és hőségben. Elfogyasztottuk mindennapi BigMac-ünket, mosolyogtunk a portásra, aki az angol ladyknek éppen odadobta széles vigyorral a "Hi guys, how are you?" mondatot és otthoni idő szerint éjjel háromtól húztuk a lóbőrt.

Másnap kegyetlenül hidegre fordult az idő. Jeges szél fújt, de kitartottunk a double decker nyitott emeletén - legalább is még egy darabig - és nekiindultunk az uptown- loopnak. Ez vitt minket a Harlembe és a Central Parkhoz, NYC tüdejéhez. Menet közben megcsodálhattuk a mostanában nagyon népszerű leszállópályát is, a Hudson folyót, és annak másik oldalán New Jersey-t. A Central Park nyugati oldalán kicsit otthon éreztük magunkat. Mintha a pesti körúton buszozgattunk volna. A keleti oldalon leszálltunk és besétáltunk a Central Parkba. A parkban a kis mókuskák lelkesen futkároztak, mintha azt gondolták volna, hogy a hideg idő elszalad, csak azért mert ők előjöttek. Tény, hogy március 21-vel hivatalosan megkezdődött a tavasz, de mintha ezt valaki elfelejtette volna mondani időjárás bácsinak! A park ettől függetlenül nagyon szép. Igazi kirándulóhely kicsinek és nagynak. Visszaszaladtunk a szállodába, ahol szorgos férjecském leült a munkájához én pedig elindultam, hogy megnézzem a többnapos New York Shopping körútat.

A boltokról nem mesélek sokat. Kettőt kell megemlítenem. Az M&Ms boltot, ami három emeleten mindenféle használhatatlan M&Ms-es cuccokkal varázsolja el a látogatókat, akik legnagyobb meglepetésemre többnyire felnőttek. A legérdekesebb része a cukorkafal. Két emelet magasan M&Ms cukorkafalból lehet kimérten tölteni mindenféle színvariációt. A legjobb a mini és a NY taxi színű. A másik bolt a ToysRuS. Játékbolt négy emeleten, belül embernagyságú babaházzal, óriáskerékkel és még számos gyerekjátékkal - felnőtteknek! A márkaruhák bevásárlóhelye pedig a Macy áruház. Itt készült el New York első mozgólépcsője, ahol állítólag brandyt osztogattak, mert az emberek féltek ráállni. A Macyből a szálloda felé tartván megláttam azt a levesest, amit az első nap üldöztünk: Hale & Hearty Soups. IGEN! És hogy többet el ne felejtsem hol volt: a 7th Avenue-n a 35. és 36. utca között. Három nap Big Mac után egy Chicken Vegi levest döntöttem be, és rég nem ízlett ennyire ízetlen leves! A közlekedés egyébként nagyon egyszerű, csak meg kel szokni. Hosszában van kb 13 sugárút, ennek nagy része számozva, csak egy-kettőnek van külön neve. Mindegyik párhuzamos. Egyetlen út megy átlóba, és ez a Broadway, színházaival, klubjaival. Keresztben az utcák szintén számozva vannak, és a házszámozás újra kezdődik az 5. sugárútnál. Az utca egyik fele nyugat, másik fele kelet számozású.

Érdekes egyébként látni, hogy nincs olyan sok gyerek. A lakossághoz viszonyítva kimondottan kevés az iskola, és azt még a helyiek sem titkolják, hogy elég rossz színvonalú iskolák. Az idegenvezető viccből meg is jegyezte az egyik állami gimnáziumnál, hogy az a legjobb suli, ott legalább azt el tudják olvasni a gyerekek, hogy mi van a bizonyítványukba beleírva.

Összességében elmondhatom, nagyon nagy élmény! Nem a régi templom, az ókori romok, amit látni kell, hanem az életfelfogás, a vidámság, a gigantizmus, és az érzés, hogy ennek része vagy! Ez ragad el! New York nem egy város! Az egy életérzés!