A falu fentről:
Az idei síelést a régi szakkolink szervezte. Ők Budapestről indultak busszal. Teintve, hogy munka miatt mi nem tudtunk hazautazni, mi Brüsszel Charleroi-ból repültünk Grenoble-ba, ahol kocsit béreltünk. Szerencsénkre egyel nagyobb kategóriájú autót kaptunk, mint amit kértünk, ráadásul teljesen újat full extrával. Három órás furikázás után, amiből sokat nem láttunk, mert már sötét volt, megérkeztünk Orcieres-be. Azt vártuk, hogy ai internetes ígéreteknek megfelelően 300 cm-es hóval lesz dolgunk. Felszerelkezve a hólánccal nekivágtunk a hegynek, hogy megkeressük a pályaszállásunkat. Nagy meglepetésünkre alig volt 15-20 cm hó, az is csak elvétve. A kezdeti kétségbeesésünket, hogy nem lesz síelhető hó, hamar leküzdöttük másnap, amikor kiértünk a pályákhoz. Igaz nem volt 3 méteres, de jól síelhető hó volt. Éjszakáknként megvilágított kis pontokat lehetett látni a hegyen, ahol hóágyúztak, nappal pedig 15 C fok volt így még barnultunk is síeléskor. Ki lehetett ülni a gerincre napozgatni.
A pályák:
Az volt az érdekes itt, hogy fák szinte sehol nem voltak. Így rengetegen síeltek a kijelölt pályákon kívül. De feltételeztük, hogy erre a szervezők is számítottak, mert a veszélyesebb lukakat lekerítették még pályán kívül is.
Bár Peti nagyn jól síel, főleg minisível, én nem vagyok elég bátor száguldozni, úgyhogy csak olyan szép nyugdíjasra vettük a formát. Reggel 10-től felvonózárásig síelgettünk. A szállásunk nagyon közel volt, és teljesen új. Hat fős, kétágyas szobákra osztott apartmanokban laktunk Szeles Nóráék és Tücsi társaságában. Napközben a hegyen található Hüttében ettünk egy gyors hot-dogot, ittunk valamit és találkoztunk a többiekkel, majd estére összeütöttünk vacsorát. Eredetileg étteremben szándékoztunk vacsizni, de tekintve hogy mindenhol csak Creperie volt, ezt kihagytuk, és beneveztünk helyette a sajátkészításű vacsorára. Ráadásul első nap Peti kért az egyik ilyen helyen Plate du Jour (Napi menüt). Megkérdeztük a pincérnőt, hogy mit tartalmaz, aki összeszedte minden angol tudását és nagy nehezen megszülte a választ: "pig" (malac). Gondoltuk ez nem lehet olyan vészes. Én sült krumplit kértem. Aztán, amikor kihozták, Peti úgy döntött, hogy ő nem eszi meg a malac gyomrot és körmöt így cseréltünk. Hát ezzel úgy döntöttünk nem próbálkozunk többet. Maradtunk a hot-dog, sült krumpli és InterSpar párosításnál.
Haverok:
Az utolsó előtti napon éjszakai hótalpas túrát szerveztek nekünk a hegyre. Az utolsó felvonóval száguldoztunk felfelé a kibérelt hótalpakkal. Megvártuk míg lemegy a nap, aztán felmáztunk egy hegycsúcsra megnézni az éjszakai látványt. Gyönyörű volt. Tiszta volt az ég, a hó világított és annyi csillagot életemben nem láttam. Végre előszört megtaláltam a Tejutat is.
A pályák küzelében csináltak iglukat is, úgyhogy a bátrabbak ott is aludhattak. Mi inkább a meleg szobát választottuk:
Az utolsó nap a felvonó működés utolsó órájában kezdett el esni a hó. Akkor már egész nap felhős, ködös volt az idő. Besíeltünk a felhőbe, kisíeltünk a felhőből. A felhőben 1 méterre sem lehetett látni, és elég féléemetes érzés volt tudni, hogy ha véletlenül lemész a pályáról, akkor néhány 10 métert biztosan zuhansz, ezért visszakapcsoltunk egyesbe és igyekeztünk megúszni a dolgot. Szerencsére sérülés nélkül átvészeltük az egy hetet. Azért szerencse, mert bár mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy biztonságosan síeljünk, ezt mársokról sokszor nem lehet elmondani. Nem tud síelni, és csak azért mert mekkora szám, felmegy a legnehezebb pályákra. Megállni nem tud, és ha szerencséd van, akkor csak belevasal a hóba. Ha nincs, akkor átmegy rajtad és összetöröd magad.
A felvonók alapvetően libegők és tojások voltak. Kevés volt a tányéros, mert nagyon hosszú távokat kellett megtenni. Ahol tányéros volt, ott nagyon kellett igyekezned, hogy ne engolul szólalj meg, hanem franciául, különben kaptál a felvonostól egy löketet és tuti kiestél. Az egyetlen nehézség egyébként pont az, hogy a francián kívül nem nagyon tudnak és nem is akarnak más értelmes nyelven megszólalni. Ha ezt valahogy tudja kezelni az ember, akkor nagyon jól érzi magát itt. Az viszont biztos: itt el kell fogadnod, hogy Franciaországban vagy! Eszed, nem eszed ezt kapod!
Utolsó nap, hazafelé a kocsiban realizáltuk, hogy milyen gyönyörű helyeken jöttünk idefelé. Ráadásul szerencsénk is volt, mert pont elkerültük a belga és a francia síszünetet, így nem dugóban utaztunk. Utolsó nap még a hóláncot is felcsatoltuk kb. 150 méterre, mert az éjel leesett 35 cm hó. De az utak gyönyörűen le voltak takarítva. Mielőtt megérkeztünk Grenoble-ba a reptérre, betértünk Vizille-be, egy nagyon szép kis városkába, aholl megebédeltünk. Igazi francia sajtfondüt ettünk. De olyan adagot adtak, hogy négyünknek elég lett volna! Igaz itt sem beszéltek angolul, de nagyon kedvesek voltak, és elmutogatva megértettük magunkat.
Vizille:
Aztán pár órán belül hazarepültünk és száguldottunk kisfiunkhoz, akit nagyon hiányoltunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése